Sri Chinmoy Könyvei és Zenei Munkássága

Halál és újjászületés – Részletek

Halál és újjászületés

Végtelen utazás

Előszó

Ebben a meglehetősen szokatlan könyvben Sri Chinmoy, az indiai filozófus, spirituális mester számos kérdésre válaszol. Szól a halálról, s az azt követő életről és az újjászületésről. Mint Isten valóságában élő mesternek, aki elérte a tudatos egységet a Legmagasabbal, Sri Chinmoynak szabad bejárása van a különböző tudatállapotokba, meditációiban sokszor utazott át a halál országán, és lépett át ezen a világokat elválasztó sorompón. Ez a könyv azon kevesek közé tartozik, amelyek hiteles és megbízható beszámolót adnak erről a birodalomról.
Célja nem az olvasó kíváncsiságának felkeltése, hanem inkább az, hogy jobban megértesse a lélek rejtelmeinek őszinte kutatóival, a tiszta szívű spirituális keresőkkel, Isten belső világát. A sok ezer kérdés és felelet közül azokat választottuk ki, amelyek az utóbbi években leggyakrabban kerültek szóba Sri Chinmoy nyilvános meditációin és egyetemi előadásain.

A halál birodalma

KÉRDÉS: Valóban szükséges a halál? Miért képtelen a lélek ugyanabban a testben fejlődni, változni?
SRI CHINMOY: Jelen pillanatban a halál elkerülhetetlen; arra szükségünk van. Ugyanis képtelenek vagyunk bármit is hosszú ideig csinálni. Negyvenöt percig vagy egy óráig tevékenykedünk, majd elfáradunk és pihennünk kell. Ugyanígy van ez törekvésünkkel, vágyainkkal. Feltételezve, hogy a földön hatvan-hetven évig élünk, ezalatt az idő alatt talán csak húsz vagy harminc napot meditálunk, sőt esetleg mindössze csak néhány órát, szembetűnő az aránytalanság. Az átlagember egyvégtében képtelen törekvően meditálni négy, kettő vagy akár csak egy órát is. Hogyan lehetne akkor olyan törekvése, valóságérzete vagy tudatossága, amely egyszerre viszi, repíti őt az örök Igazsághoz, a halhatatlan Tudatállapotba?
Jelenleg a halál bizonyos értelemben segítség; lehetőséget ad arra, hogy pihenjünk. Miután visszajöttünk, új reménnyel, új fénnyel, új törekvéssel térünk vissza. Ám ha tudatosan törekszünk, állandóan lobog bennünk egy felfelé szálló láng, akkor felfedezhetjük, hogy a testi halál könnyen legyőzhető. Eljön a nap, amikor már nem lesz szükség a halálra, de most még gyengék vagyunk. A spirituális mesterek, a felszabadított lelkek, bármennyire is uralkodnak a halál felett, testüket csak akkor hagyják el, ha ezt Isten is akarja.
Az átlagember, aki húsz, harminc vagy negyven évig teherként cipeli vállain az egész családot, ezt mondja: „Fáradt vagyok. Most pihenni vágyom.” Neki a halál valóban fontos, a lélek a lelkek birodalmába távozik, és rövid pihenőjét élvezi. De egy isteni harcosnak, az Örök Igazság keresőjének a halál értelmetlen. Ő megállás nélküli, szüntelen fejlődésre vágyik. Törekvése állandó, örök. Ezzel az örök törekvéssel próbálja legyőzni a halált, így mindig külső kifejezője lehet a benne lévő isteninek.

KÉRDÉS: Lehetséges, hogy az ember még életében megtanulja, mi a halál, azáltal, hogy ténylegesen belép a halálba?
SRI CHINMOY: Amikor a legmagasabb meditációs állapotba kerülünk, könnyen megtudhatjuk, mi valójában a halál. Százszor meg százszor tapasztaltam, hogy mi is az. Amikor tanítványaimon segítenem kellett, meditációmban sokszor túl is mentem a halálon. Transzállapotban a halál határain túl, sok világba, birodalomba, számos síkra eljuthatunk.
Néha ténylegesen követhetjük a lelket, amikor az a testet elhagyja, és akkor, mialatt tulajdonképpen a testben maradunk, a halált teljesen átélhetjük. Akkor volt az első ilyen élményem, amikor tizennyolc éves koromban az egyik nővérem meghalt. Birtokolva ezt az erőt, három órán át követtem nővérem lelkét a halál birodalmában. Lényegében azt érzed, hogy meghaltál. Tested nem létezik számodra, csak tudatoddal szállsz, repülsz, mint egy papírsárkány. Ha ezzel az erővel rendelkezel, akkor valóban megtapasztalhatod a halált itt a földön. Meditációdban könnyedén eljuthatsz ide. Tested a földi létben tarthatod, míg tudatod fényét a halál országában.

KÉRDÉS: Guru, elmagyaráznád a spirituális értelmét vagy hasznát ennek a gyakorlatnak?
SRI CHINMOY: Erre a gyakorlatra nincs szükség, de ha valaki még ebben a világban meg akarja érteni, mi a halál, így könnyedén megtapasztalhatja. Ezek a dolgok ugyan egy cseppet sem visznek közelebb Istenhez, Isten-megvalósításunkhoz, de ha van időnk, türelmünk és elszántságunk, úgy nincs benne semmi rossz. Olyan ez, mint egy utazás. Nekivághatunk egyenesen úticélunknak, vagy sétálhatunk, gyönyörködhetünk a tájban, gyümölcsöt szedhetünk a fákról, és miközben a gyümölcsöt esszük, továbbballagunk, folytatva utunkat célunk felé. A spirituális életben legalább egyszer mindenki megtapasztalja a halál élményét, mielőtt megvalósítaná önmagát.

KÉRDÉS: Fájdalmas a halál?
SRI CHINMOY: Ez az egyéntől függ. Ha valaki nem imádkozott, nem meditált, és nem élt spirituális életet, úgy az életének ez a része, a végóra valóban fájdalmas, mivel nem kívánja átadni magát Isten Akaratának. Nem tudja, nem érzi Isten Szándékát, tudatos Védelmét, Vezetését és Törődését, így teljesen elveszettnek hiszi magát. Ebben a világban már semmit sem tehet, a másik világban pedig minden bizonytalan. Ha nincs meg a kellő törekvés, a félelem irtózatosan nagy. Az átlagember csupán azt érzi, hogy a halál valami teljesen ismeretlen dolog. Nem tudja, hogy hová kerül majd. De a keresők tudják, hogy a Legfelsőbbhöz jutnak, az Úr lakhelyére. Ez egyelőre ismeretlen számukra, de ez a tudat,  a sík, a béke és a pihenés birodalma, a Legfelsőbbhöz tartozik, az ő örökkévaló Atyjukhoz. Így bennük nincs félelem.
Ezután természetesen felmerül a fizikai fájdalom problémája. Ha valaki betegségtől szenved, és azt a halál eljövetelekor nem képes valami magasabb vagy mélyebb állapotba dobni, az utolsó napja – akár egészen a legutolsó pillanatig – magától értetődően borzasztóan fájdalmas lesz. Sőt, az utolsó pillanata lesz csak igazán gyötrelmes, mert a halál lényei nagyon pusztító, romboló formában jönnek el hozzá. A halál erői, a halál lényei megjelennek minden ember előtt aszerint, hogy lelke mennyit ért el, mit valósított meg itt a földön.
Az átlagemberek, akik nem törekvők, akik fetrengenek a tudatlanság élvezetében, a halált szörnyűséges, kegyetlen lényként, sötét, borzalmas alakként érzékelik. Néha a halál erőinek sok szolgája van, melyek mind a haldokló elé kerülnek. Így az emberek nagyon gyakran látnak tigriseket vagy elképzelhetetlenül hatalmas lényeket, és megrettennek. De az őszinte Isten-keresők mesterüket vagy ragyogó lényeket látnak angyalok képében, akik szekerükre veszik őket. Ezek a keresők sok éven keresztül keményen dolgoztak, és most az Anyaföld tudatosan áldását és isteni háláját nyújtja feléjük. Belső Vezetőjük vagy gurujuk segíti őket, maguk előtt látják Isten üdvöt nyújtó Kezét, aki Aranyló Hajóján viszi őket át a másik Partra. Néhányan rég eltávozott rokonaikat látják a halálnak ebben a fázisában. Szeretteik jönnek eléjük, és ez olyan, mint amikor valaki, aki ismeri a járást, az utat mutatva egy új világ felé vezeti őket.
Ha a tudatlanság bilincse fogva tart, testünk halálakor mind belül, mind kívül egyaránt elönt bennünket a fájdalom. Ez a kínszenvedés kijár a tudatlanságnak az emberi elmében és testben, mely megakadályoz abban, hogy határozottan lépjünk be a halál birodalmába, és tudatosan, szándékosan menjünk keresztül ezen. De ha a tudatlanság leple lehull, akkor nem lesz testi fájdalom, lelki gyötrelem sem a halálban, sem a földi létben. Ha be tudunk lépni a fájdalom és szenvedés gyökerébe, mely nem más, mint a tudatlanság, ha át tudjuk alakítani a tudatlanságot lelkünk fényével, akkor a halál nem lesz más, mint átkelés egy másik partra. Ez a másik part az Örök Fény, mely vezet, véd, formál, alakít minket az örökkévalóságon keresztül.

KÉRDÉS: Halálunk előtt miért időzünk a fájdalomban oly sokáig?
SRI CHINMOY: Sok beteg ember kívánja a halált, mivel fájdalmuk elviselhetetlen. Szabadulni akarnak fájdalmaiktól. De vajon miért időznek és szenvednek még? Mert természetük tisztulása még nem fejeződött be. A megtisztulással egy magasabb létformába, az isteni beteljesedésbe jutunk. Itt a karma törvénye működik. Előző életeinkben sok rosszat tettünk, és a fizikai szenvedéssel tisztulunk. Ez szükséges tapasztalat, mert ezzel fejlődik a tudat. De mikor valaki keservesen szenved, ne gondoljunk előző cselekedeteire, hogy gonosz életet élt, vagy rossz személyisége volt, és emiatt gyötrődik. Váljunk eggyé azzal a tapasztalattal, amin ő keresztülmegy.  Mikor egyek vagyunk a tapasztalattal, akkor leszünk igazán elégedettek emberi létünkben.
Ismételten el kell mondanom, hogy a karma törvénye nem egyszerű, hanem nagyon, nagyon összetett, bonyolult. Néhány ember lelke nagyon tiszta és spirituális, mégis szenvednek halálukkor. Ezt vajon előző rossz karmájuk okozza? Nem, ez azért történik, mert azonosulnak az emberiséggel, és maguk is tapasztalni akarják a keserves kínokat. A legtöbb spirituális mesternek nagyon fájdalmas halála volt. Miért? Saját akaratukból elhagyhatták volna testüket, de nem tették. Ehelyett rákot vagy más súlyos betegséget vettek magukra, és csak nagy fájdalmak után haltak meg. Nem tettek mást, mint beléptek az emberiség szenvedésébe, és igyekeztek átérezni, hogyan szenvednek a többiek. Addig, amíg az emberiség szenvedésével nem azonosulunk, minden csak elméleti, semmi sem gyakorlati. De amikor átlagemberek szenvednek, akkor a karma törvénye működik.
Azonban ha valaki szívroham következtében hal meg, ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy nagyon spirituális vagy vallásos volt. Nem. Akkor rajta, és talán szerettein keresztül, Isten ezt a fajta tapasztalatot akarta átélni. Itt nem az a kérdés, hogy jó vagy sem, isteni vagy istentelen, hanem az, hogy milyen tapasztalatra akart Isten szert tenni abban a konkrét személyben. Végül is minden Isten tapasztalata amit látunk vagy átélünk.

KÉRDÉS: Képes-e egy spirituális személy a halálakor a fájdalmat transzformálni, örömmé változtatnia meditációval?
SRI CHINMOY: Ha valaki őszinte Isten-kereső, akkor még haldoklása közben is nagy öröm érheti. Talán a fizikai test szenved, de a lélek öröme előtör, és lehetővé teszi a tudatos meditációt. Néha, amikor valaki tudatosan behatol a fájdalomba, saját belső bátorsága a fájdalmon belül magától örömmé változik.
Operáció során is tudatosan beléphetünk a fájdalomba. Mikor fiatal fiú voltam, tizennyolc vagy tizenkilenc éves, megtettem ezt egy nehéz műtét alatt. Miközben az orvos operált, tudatosan beléptem a fájdalomba, és valóban örömöt éreztem. Mosolyogtam a doktorra, és ő ezt egyszerűen nem értette. Ezt bárki megteheti.

KÉRDÉS: A naplódban leírt egyik meditációdban a halált mint akadályt említed. Mindig úgy gondoltam, hogy a halált átmenetnek tekinted, mely lehetővé teszi az újjászületést és a folyamatos fejlődést.
SRI CHINMOY: Csodálatos! Ahogy mondtam, a halál átmenet. Az élet és a halál olyan, mint két szoba: az élet a nappalim, a halál a hálószobám. Mikor azt mondom, hogy a halál akadály, akkor a halálról egy másik nézőpontból beszélek. Mi is ez az akadály? Ez lesz az a sorompó, amely megállít minket a továbbhaladásban. Ez egy határ, melyen nem tudunk átlépni.
Ez az élet egy aranyló lehetőség, melyet a Legfelső Lény (Supreme) adott nekünk. Nos, a lehetőség egy dolog, az eredmény pedig egy másik. Spirituális fejlődésünk, belső tökéletesedésünk rendkívül egyenletes, nagyon lassú, de ugyanakkor nagyon jelentős. Természetesen akadnak emberek, akik száz meg száz vagy akár ezernyi inkarnáción keresztül követik a normális, természetes körforgását életnek és halálnak. Egy napon viszont Isten Örökkévalóságában megvalósítják, elérik majd a Legfelsőbbet ők is. De néhány igaz, őszinte, nagyszerű törekvő lélekteli ígéretet tesz, hogy még ebben az inkarnációban, itt és most valósítja meg Őt. Annak ellenére ígérik ezt, hogy tudják, ez nem az első vagy utolsó életük. Azonban tudják azt is, léteznek emberek, akik megvalósították Istent, és ők sem akarnak valami távoli, jövőbeli inkarnációra várni. Úgy érzik, hogy Isten megvalósítása nélkül haszontalan élni, és amilyen gyorsan ez lehetséges, el akarnak jutni hozzá. Ebben az esetben, ha eljön a halál, és ők még nem megvalósultak, még nem érték el ezt a céljukat, akkor a halál számukra akadály. Egy lelkes törekvő – akinek elrendeltetett, hogy meghaljon ötvenévesen, de a Supreme kegyes beleegyezésével húsz, harminc évvel kitolhatja a halált – vajon mit tesz ez alatt az időszak alatt? Folytatja őszinte törekvését, legmélyebb meditációját és legmagasabb elmélkedését (kontemplációját). Olyan lesz, mint az a versenyző, aki akadály nélkül szalad Célja felé. Ez alatt a kapott húsz vagy harminc év alatt elérheti a legtávolabbit, ahol Célja található.
De ha a halál közbeavatkozik, akkor ebben az életében nem tudja elérni, megvalósítani Istent. A következő inkarnációban nagyon kevés lélek képes azonnal felvenni múltja törekvésének elejtett fonalát. Amint valaki belép a világba, istentelen, kozmikus erők támadják meg, és a világ tudatlansága, korlátoltsága és tökéletlensége próbálja befedni a lelkét. A gyermekkor éveiben nem emlékszünk semmire. A gyerek ártatlan, tudatlan, és segítségre szorul. Pár évvel később az elme elkezd működni. Nyolc, tizenkét éves kor között már az elme irányít mindent. Így a következő inkarnáció első tizenegy, tizenkét vagy tizenhárom évében majdnem minden lélek – kivéve, ha az nagyon nagyszerű és spirituális volt – elfelejti múltja eredményeit és legmélyebb belső kiáltását. Vannak ugyan spirituális mesterek és nagy törekvők, akik magas fokú spirituális tapasztalatra tesznek szert gyermekkorukban, vagy akik Istenre gondolnak és énekelni kezdenek Istenről életük már ily korai szakaszában. Rendszerint azonban nincs erős kapcsolat a lélek előző inkarnációjában elért eredménye és a jelen inkarnáció korai gyermekévei között. Van láncszem, nagyon finom láncszem az életek között, de ez az első tizenkét vagy tizenhárom életévben lényegében nem érzékelhető.
Néhány lélek előző inkarnációjának törekvését ötven- vagy hatvanéves koráig sem éri el. Spirituális szemszögből nézve, a következő inkarnációjuk eme ötven vagy hatvan éve tökéletes időpazarlás. Ha valaki ebben az inkarnációjában fél évszázadot elvesztegetett, az előzőben pedig húszat vagy harmincat, úgy az már nyolcvan év veszteség. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy a halál valóban akadálya a fejlődésnek. Le kell küzdenünk ezt az akadályt határozott törekvésünkkel, töretlen igyekezetünkkel. A törekvésnek olyannak kell lennie, mint egy lövedéknek, keresztül kell törnie, át kell hatolnia a halál falán.
De minden szándékunk ellenére időre van szükség, amíg a belső lény tudatosan a felszínre tör, és az ember az új inkarnációjában elkezd erőteljesen és őszintén meditálni és Istenhez imádkozni. Ekkor ráébred, hogy a múltjából semmi sem veszett el. Minden védve volt a Föld-Anya tudatában, amely valamennyiünk közös kincsestára. A lélek megtudhatja, hogy mit ért el eddig a földön; mindez biztonságban megőrződött a föld tudatában, a föld-„bankban”. Ha egy bankban pénzt helyezel el, majd Angliába utazol, és hat vagy több év múlva visszatérsz, a pénzed kiveheted. A lélek is ugyanezt teszi, miután tíz vagy húsz évre elhagyja a földet. Az addig elért összes eredményét a Föld-Anya érintetlenül megőrzi, majd mikor a lélek visszatér, hogy Istenért dolgozzon, a Föld-Anya visszaadja azokat.
A legtöbbször semmi sem vész el, kivéve az időt, a gyermekkor éveit. Legjobb egy inkarnáció alatt megvalósítani Istent, így nem veszítjük el tudatos törekvésünket újra és újra az átmeneti időszakban. Ha a földön ötven vagy száz évig ezzel az óriási, őszinte törekvéssel élünk, akkor nagyon sokat elérhetünk a belső világban. Ha egy spirituális mestertől valódi segítséget kapunk, akkor lehetséges egy vagy legfeljebb két-három inkarnáció alatt az Isten-megvalósítás. Viszont ha nincs valódi mester és nincs törekvés, akkor száz meg száz inkarnációt kell leélnünk.

KÉRDÉS: Mi a legjobb, amit halálunkkor tehetünk?
SRI CHINMOY: Spirituális ember legjobban teszi, ha mesterére gondol. A hozzátartozói, a szerettei helyezzék a spirituális vezető képét a haldokló tanítvány elé, és hagyják, hogy mestere spirituálisan vele legyen, amikor az utolsót lélegzi. Hagyjuk, hogy a mester benne legyen magában a légzésben, az utolsó lélegzetben. Ekkor a belső vezető felelőssége és kötelessége azt tenni, ami szükséges. Jóval azelőtt, hogy elhagynád tested, mestered elhagyja az övét. Tehát meditálj rám, és én segítek neked.
Tavaly meghalt édesapád. Ha akkor ott lettél volna, a leglélekteljesebb meditációddal segíthettél volna neki. Jóllehet édesapád tudatosan nem volt tanítványom, és nem fogadta el utunkat, mégsem tudhatjuk, mit tesz majd következő inkarnációjában. Tudod, hogy van valaki, aki segíteni tud neki halálakor, így az lett volna a legjobb, ha rám meditálsz. Ha valaki beteg, orvost hívnak hozzá. Ha igazságtalanság történt valakivel, ügyvédtől kap tanácsot. Ha segíteni akartál volna a haldoklónak, azonnal rám kellett volna gondolnod, és rám meditálnod. Ha óriási törekvésed vagy spirituális hatalmad lett volna, az összes spirituális erőt édesapádnak kellett volna adnod. De jelen pillanatban spirituális erőd és törekvésed forrása Mesteredben, Gurudban van, tehát ha szeretteiden segíteni akarsz, fordulj a forrásodhoz segítségért.
Mit kell tenned akkor, ha másokról van szó? Tudd meg, ki jelentette nekik a legnagyobb örömöt a földön, kiben hittek a legjobban. Ha valakinek minden hite Krisztusban volt – annak ellenére, hogy te nem Krisztus útját követed –, azonnal, tudatosan és a legodaadóbban meg kell idézned Krisztus jelenlétét. Segítened kell barátodnak felerősíteni Krisztusba vetett hitét. Tedd ki Krisztus arcképét, ismételd hangosan a nevét, és olvass fel a Bibliából. Ily módon segíthetsz barátodnak a törekvésben. Ha egy olyan spirituális személy haldoklik, aki ismer engem, akkor olvasd fel neki írásaimat, és beszélj neki rólam. A haldoklót mindig saját útjának hitében kell erősítened.

KÉRDÉS: Van valamilyen különleges mód, ahogyan egy haldoklóra meditálnunk kell?
SRI CHINMOY: Tegyük fel, hogy egy ismerőst látogatsz meg a kórházban, aki nagyon beteg. A következő módon segíthetsz neki. Koncentrálj a szívére. Ne nézd az embert, hanem teljes koncentrációdat irányítsd a szívére.
Képzelj el egy kört a szíve körül, és próbáld érezni, hogy ez a kör úgy forog, mint egy hanglemez. Ez azt jelenti, hogy az életenergia tudatosan kering majd a beteg testében vagy törekvésében. Koncentrációd és meditációd segítségével belépsz az illető szívverésébe. Amikor ezt teszed, tudatod és a másik személy törekvő vagy haldokló tudata együtt keringenek. Mialatt forgásukat végzik, imádkozz teljes lényeddel a Supreme-hoz, aki a te Gurud és mindenki Guruja: „Valósuljon meg a Te Győzelmed, legyen meg a Te Akaratod ezen a személyen keresztül. Én csak a Győzelmedért könyörgök.” A győzelem nem feltétlenül jelenti azt, hogy a beteg meggyógyul. Nem! Isten esetleg úgy dönt, hogy ennek az embernek jó oka van arra, hogy elhagyja testét. Ha teljes önátadással imádkozol Istenhez, és a beteg mégis elhagyja testét, akkor is eleget teszel a Supreme-nak, mert az Ő Győzelméért harcolsz. Ha Isten a Mennybe akarja vinni őt, hogy ott tegyen valamit érte, akkor természetesen Isten Győzelme lesz az is, ha a személy elhagyja testét. Ha őszinte törekvéssel imádkozol a Supreme győzelméért, akkor minden felelősséget átengedsz neki. A leghelyesebben cselekszel, amikor a felelősséget tudatosan a Supreme-nak adod.

Szerző: Madal Bal Könyvkiadó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás